Biográfia
Czomba Imre zeneszerző, 1972-ben született Miskolcon. Zenei tanulmányait itt kezdte, majd évekkel később Budapesten folytatta. 1993-tól aktív szereplője a magyar zenei életnek, először, mint billentyűs, zongorista, harmonikás, később, mint hangszerelő és zeneszerző. Zenei világára különösen a filmzenék vannak nagy hatással, de szimfonikus kompozícióit áthatja a különböző kultúrák népzenéjének csodálatos hangzásvilága is. Zenei sokszínűsége a legkülönbözőbb műfajokban mutatkozik meg.
1994-től a Madách, Rock Színházakban billentyűs, az utóbbival számos nyugat európai turnén is részt vesz.
1995-től együtt dolgozik Zoránnal is, mint billentyűs. Számos nagysikerű teltházas turnék, Budapest Sportcsarnok koncert és tv felvétel közreműködője. Ezeken a koncerteken együtt játszik többek között Presser Gáborral, Kaszás Attilával, Tokody Ilonával, Kern Andrással, Gerendás Péterrel. Ez utóbbi művésszel barátságot kötnek és később a zenekarában is játszik. Már pályája kezdetén megérinti a blues műfaja. Zongorajátékán hallhatóak, fellelhetőek a műfaj jegyei. Több blues zenekarnak is tagja, pl. : Török Ádám, aki mellett egy színpadon játszik többek között Billy Cobhen-nel.
1996-ban pedig a Palermo Boogie Gang -gel, akivel lehetőtsége nyílt egy színpadon játszania pl. B.B. King-gel és Robben Ford-dal is.
1999-2000-ben Eszenyi Enikő felkérésére az E-tangó című lemezre és később az ebből készült színházi darabhoz szerez zenét. A színház műfajába azonnal beleszeret és mára több sikeres darab és táncszínházi produció zenéjét jegyzi.
2001-ben felkérik, hogy szerezzen zenét a Deathtrap című előadáshoz, melyet a Merlin Színházban mutatnak be. Ez egy fordulópont az életében, végérvényesen beleszeret a szimfónikus zeneszerzésbe.
2002-ben nagy megtiszteltetés éri, ugyanis a Sony-BMG felkérésére dalokat ír Cserháti Zsuzsa albumára ( Pl. : Szorítsd a két kezem, Fáj, de túl kell, hogy éljem).
2002-ben találkozott Román Sándor koreográfussal ,akivel közösen megteremtették az Experidance táncegyüttes egyedülálló tánc és zenei egységét. Az Experidance, mint táncegyüttes elkötelezett a magyar néptánc hagyományai iránt. Sikerült egy olyan zenei világot teremteni, melyben megtalálhatóak a magyar népzenei motívumok, de szakít annak minden addigi formavilágával. Hangzásvilága romantikus, nagyívű, grandiózus, világzenévé nőtte ki magát. Közös munkájuk gyümölcse számos kiváló egész estés darab, mint pl.2003-ban a Revans, 2005-ben a Steel – a fém legendája, 2006-ban a Nagyidai Cigányok és egy 2007-ben induló tv sorozat a tánc születéséről “A tánc legendája” címmel. A darabok állandó programként szerepelnek a Nemzeti Színházban, a Művészetek Palotájában és a Nemzeti Táncszínházban, valamint visszatérő vendégek a nagyobb városok színházaiban és rendezvényein. Táncszínházi darabjait nemzetközi szinten is jegyzik. Olaszországban a Bolzan Urban Theatre és az Experidance közös előadásában mutatták be Steel című darabját, a Revans pedig Finnországban aratott hatalmas sikereket.
2003-től együtt dolgozik a NOX együttessel, ahol dalokat szerez, zenekarvezetőként és zongoristaként lép fel a turnékon. Lemezeik vezetik a hazai rádiós és eladási listákat. Közös munkájuk több arany, platina és duplaplatina lemezt eredményezett. 2004 Árny és fény, Ébredj fel (Nox Bűvölet nagylemez). 2005 Találj rám (Ragyogás Cd) és a Nox elnyeri az év együttese címet aVIVA COMET díjkiosztón, a Bravó és a MAHASZ gálán egyaránt. 2006-ban a Ragyogás az év nagylemeze lett.
Még ebben az évben felkérést kap a zeneszerző a 2006-os Úszó EB hivatalos dalának elkészítésére, melyet a Nox együttes előadásában ismerhetett meg az európai nagyközönség. Az Embermadár című dal felkerült az együttes Örömvölgy című albumára is, amely a megjelenés napján már platinalemez lett és azóta már duplaplatinalemez. Koncert DVD is készül ahová ismét dalt ír Násztánc címmel, ahol zenekarvezető billentyűsként is részese a sikernek.
Eszenyi Enikő felkérte a dán dogmafilm alapján készült Ünnep (Festen) című drámai színdarab zenéjének megírására, amely a premier óta a Pesti Színházban teltházas előadás és szakmailag is kiváló kritikákat kap.
A 1956-os forradalom 50. évfordulójának tiszteletére zenét írt az ünnepséget kísérő 1956-os emlékmű felavatásához, és az évforduló tiszteletére készült “Köszönet a szabadság hőseinek” című filmhez.
2002-től tv műsoroknak is hangszerel és ír dalokat. A Dalnokok ligája című műsorban, a Nox együttes által előadott dalokat hangszereli és a produkció az ő vezényletében elnyeri az első helyezést.
A tánc legendája című 12 részes tévéműsor is az ő nevéhez fűződik, melyben történelmi áttekintésben ismerhetjük meg a tánc születésének legfontosabb állomásait, Román Sándor koerográfiáival.
2006 áprilistól a nagy sikerrel futó, az elmúlt ötven év legnagyobb slágereit feldolgozó, ”Csináljuk a fesztivált” című műsor egyik zenei producere.
2007 augusztus 19-én a Hősök terén mutatják be az Ország Születése című egyedülálló monstre előadást, melynek ő a zeneszerzője. Főbb szerepekben: Fonyó Barbara, Egyházi Géza, Kamarás Iván, Fullajtár Andrea. Koreográfus Román Sándor. A produkció 250 táncossal, Lovas Kaszkadőrökkel és egyedülálló pirrotechnikával tette felejthetetlenné az estét az egyik leghíresebb magyar emlékmű falai között.
2007 októberében a Magyar Állami Operaházba készít egy 30 perces balettet melynek a koreográfusa Keveházy Gábor.
2008 Nagy megtisztelés éri, ő írhatja az Augusztus 20-i Tüzjáték zenéjét, melyet Román Sándor koreográfiájával és 100 táncossal mutatnak be nagysikerrel, melyet 3 televízió is közvetít és így közel 3 millió ember nézett és hallgatott.
2008-ban ismét Experidance bemutatásában mutatják be az Eszencia és a Szeget szeggel (Renedance) című darabokat. Melynek ő a zeneszerzője ismét. Az utóbbi Shakespeare művének táncszínházi átírata, az előbbi pedig az eddigi legsikeresebb Experidance darabok színeiből összefűzött új egészestés táncdarab, melynek bemutatója Kínában volt.
2008-ban meghívja Kovács Ákos az Ákos 40 turnéjába, mint zongorista. Nagysikerrel játják az országot, ahol bemutatnak egy általa egyedien áthangszerelt Bonanza Banzai dalt, amiben harmónikán közreműködik. Műsoron van az általa írt “Visszavág a sors” című dal, amit 2003-ban az Experidance Revans c. darabjához írt az Ákosnak.
Egy nagyszabású ünnepség keretein belül dalokat ír Kulka Jánosnak, Básti Julinak, Haumann Péternek, Molnár Piroskának és Hollósi Frigyesnek.
2009-ben folytatódik az ÁKOS 40+1 túrné, ahol nagy sikerrel szerepel ismét 18 helyszínen.
2009 – Ő készíti a Polyák Lilla -Homonnay Zsolt és az Adagio zenekar 4. albumát
2009.08.19-én bemutatják másodszor is nagy sikerrel Egy ország születése című darabját a Kossuth téren.
2009.08.20-án ismét nagy megtiszteltetés éri, ismét ő szerezheti az Augusztus 20-i Tűzijáték zenéjét. Miklósa Erika és Fekete Attila éneklik dalait e neves eseményen.
2009.10.02. Ákos 40+ Cd és Dvd.
2011-ben Ipad alkalmazásokhoz kezd zenéket írni a www.BeeGang.com-mal, két interaktív mesekönyv készül el: A Piroska és a farkas, majd a Csizmás Kandúr.
Szenes Iván felkéri életműműsorának hangszerelőjének, és közösen megírják a “SzínHáz a Házban” című dalt
English
Magyar